Tacitus zárja be a római klasszikusok sorát, műveiben elementáris erővel lángol fel a latin történetírás géniusza. Nemes idealizmusa és ízlése olyan írói tulajdonságokkal párosulnak, melyek sem előtte, sem utána sehol sem fordulnak elő egy és ugyanazon latin írónál. Lelkiismeretes kútfőtanulmány, gondos pragmatizmus, lélektani mélység, egyéni stílus, modorosság nélkül, folytonos haladásra való törekvés: íme a tulajdonságok, amelyekkel Tacitus harcba indult a zsarnokság ellen és amelyekkel a köztársaság aranykorának, a szabadságnak mint rendszernek, a sorok között örök emléket állított. Ő a szellem s még inkább a jellem arisztokratája, aki az önkény dühöngésétől éppúgy elfordul, mint a csőcselék szertelenkedéséitől - írja a Pallasz Lexikon. Az Évkönyvek Tacitus egyik főműve, mely a római történelem egyik legmozgalmasabb, legszégyenteljesebb periódusát örökíti meg a Krisztus születése utáni 13-tól 68-ig történt eseményeket, melyeket Traianus uralkodása után, Kr. u. 115 körül írt meg. A szöveg Csiky Kálmán 1903. évi fordításának mai nyelvre igazított változata, megértését a csaknem 900 jegyzet teszi teljessé.